látogató számláló
 


Tanfolyamtípusok

Az angol tanfolyamokat legtöbbször azok veszik igénybe, akik már túl vannak iskolás éveiken és a munkához vagy a továbblépéshez szüksége van az angol nyelv tanulására és használatára.

Az állásinterjúknál is színesebbé teszi az önéletrajzot egy nyelvvizsga feltüntetése. Vannak erre kihegyezett felkészítő tanfolyamok, azon belül is alapfoktól felsőfokig. Gyakorló-teszteket ír minden vizsgázó, amikből meg lehet tapasztalni az igazi nyelvvizsgák hangulatát és nehézségét. A feladatmegoldások megfelelő rutinnal látják el a tanulót. A választott nyelvvizsgatípusnak megfelelő tananyagokat építenek bele az általános tanmenetbe, elősegítve a vizsga sikerét.

Akik már munka mellett tanulnák az angolt, azoknak biztosan kevesebb idejük van magára az órákra és a tanulásra. Ebben nyújtanak segítséget az intenzív tanfolyamok, amik heti több órában zajlanak, de pár hét alatt elérhető a középszintű nyelvtudás. Ez a beszédkészségen és szövegértésen alapuló angol tanfolyam nagy sikereket könyvelt el az országban, mert akár munka mellett rövid időn belül elsajátíthatók a nyelvtani alapok.

De munka mellett továbbra is ajánlatos az üzleti angollal ismerkedni, a fokozatos előrelépéshez szinte mindenhol igénylik az angol minimális ismeretét. Akik telefonon vagy e-mailben tartják kapcsolatot külföldi ügyfeleikkel, partnereikkel, azoknak szükségük van az angol nyelv folyékony használatára, azon belül is az üzleti angol szakkifejezéseire. A "Business English" tanfolyamok is rövid idő alatt elvégezhetők, munkához, időbeosztáshoz igazíthatók. Értelemszerűen ezek a tanfolyamok szem előtt tartják a kapcsolatépítést és a feladatunknak megfelelő nyelvi felkészítést.



Amit kínálunk Neked
Keresőguru.hu Oldaltérkép