látogató számláló
 


Angoltanítás kisgyermekkorban

Nagyon sok fiatal, nyelvvizsgával, és aktív nyelvtudással rendelkező szülő úgy gondolja, hogy nagy fontos, hogy gyermekük minél előbb, akár kisbaba korában kapcsolatba kerüljön egy vagy több idegen nyelvvel.

Ha ez élete első két éve során megtörténik, akkor később sokkal kisebb nehézséget jelent majd számára bárminemű nyelvi kihívás, a nyelvtanulás. Ezzel a tudással a birtokukban bátran vágnak bele saját gyermekük angol tanításába már a születése utáni napokban.

Törekszenek arra, hogy a kisgyermek sokat hallja az eredeti kiejtést, így sokat hallgatnak zenés-mesés CD-t, néznek angol nyelvű DVD-ket. De nagyon sok kisgyermeknél a legnagyobb kedvenc az építőkocka. Nagyon sok lehetőség rejlik azokban a játékokban, melynek segítségével a gyerekek játék közben, szinte észrevétlenül tanulja meg a színek, számok, állatok nevét. Igéket gyakorolhatnak, és mindennapi tevékenységek angol nevét.

Hosszas kitartásuk eredménye, hogy a kisgyermek már korán, akár 2 évesen is gond nélkül megérti mind az angolul, mind a magyarul mondottakat. Sőt, már kezdi beszélni mind a két nyelvet. A mindennapi játék és szórakozás részévé vált mind az anyanyelv, mind az angol nyelv tanulása.

Természetesen mindenképp a magyar nyelv elsajátítása az elsődleges! De naponta vagy kétnaponta meghallgatnak egy-két éneket, megnéznek egy-egy részt pl. a Noodlebug videók egyikéből, és a könyvek, a kockák segítségével elismétlik a szavakat angolul is, gyermekük már óvodásként ismerheti a színeket, az állatokat, a hallott dalocskákat.



Amit kínálunk Neked
Keresőguru.hu Oldaltérkép